Hát, cseszd meg. Nem tudom mit művel mostanában az angol televíziózás, de a panelshow nagyhatalomból high-concept ellátó is lett számomra. A Channel 4 két olyan ködös jövőt vizionáló sorozatot tűzött műsorára ami tökéletesen eltrafálta az ízlésemet. A zseniális Charlie Brooker által jegyzett Black Mirrorról is írok hamarosan, de előbb jöjjön az Utopia, a lehető legszpoilermentesebben:
Az év elején gyorsan lefutott és rögtön korongon kiadott hatrészes sorozat egy újabb zseniális darabja az angol szórakoztatóiparnak, és az idei újoncok kiemelkedő darabja lesz. Nem csupán egy újabb képregénytematikát meglovagoló tömegtermék, ez bizony egy egyedi látásmóddal és rendkívüli rendezéssel bíró, jó sztori. Sőt a történetben képregény csak egy célszerszám, aminek nincs egy kontextusba erőltetett stilisztikai utóhatása, ami már az első rész cold-openjéből ki is derülhet. Ráadásul nincsenek benne szupererők, nincsenek benne öngyógyító pom-pom lányok, vagy wannabe tinédzser szuperhősök és indokolatlan Nicholas Cage sincs. Az egész sztorit egy groteszk, de a realitás talaján maradó összeesküvés-elmélet motiválja, kesze-kusza szálakkal és megkérdőjelezhető karakterekkel, személyes és társadalmi kérdésköröket megpiszkálva. Megjegyzem én nem vagyok oda a conspiracy-sztorikért, de az Utopia annyira magába szippantott, hogy előzetes ígéretemet magasról leszarva, agyatlanul daráltam le mind a hat részt.
Az író, Dennis Kelly komolyan eljátszadozik az ember érzelmeivel. Én biztosan nem helyeztem volna kilátásba azt, hogy a sorozat egyik legellenszenvesebb és szörnyű (úgy értem igazán szörnyű) cselekmények sorozatát elkövető karakterét fogom az ötödik rész végére sajnálni. Ezt a jelenséget Kelly pontosan megfordítva is elköveti egy centrális karakterrel. Sőt a összeesküvések mögött álló emberiségellenes cselekedettel is képes a néző valamilyen szinten szimpatizálni, pláne mikor végleg levezetik az egész okát. Őrület.
A rendezés fenomenális, a hat részhez két rendező nyúlt: Az első hármat Marc Munden rendezte teljesen mozis stílusban (ami azért is fura, mert ő főként tévés produkciókat jegyez). Anamorphic objektívekkel, mozis képaránnyal, túlszaturált színekkel, erős kontraszttal és a konvencionális képkivágásoktól teljesen elrugaszkodva teremtett egy remek vizuális atmoszférát, amely egyszerre babusgatja az ember szemeit és kényszeríti folyamatos feszültségbe az nézőt. Nincsenek kivezetések a reklámszünetbe, csupán egy kemény vágásnál tudnánk megmondani, hogy valahol itt lehetett reklám, amely így teljes folyamatossággal ruház fel minden epizódot. Mundent ezután a kicsivel nagyobb televíziós rendezéseket jegyző Alex Garcia (pl. Misfits) váltotta észrevétlenül, mivel -az aggodalmaimra rácáfolva- Garcia ezt a szellemiséget teljesen továbbvitte az fennmaradó három epizódnál. A zenéért Cristobal Tapia de Veer felelt, aki újonc még a filmscoringban, de maradandó és rendkívüli munkát végzett az Utopia esetében- Akárhányszor felcsendül a végefőcímdal minden tisztes néző gerincén végigszalad a libabőr.
Az évad végére sok kérdésre választ kapunk, de ezek többnyire újabb kérdéskörökbe torkollottak, ami nem biztos hogy szerencsés befejezés lett volna. Azzal a tudattal viszont, hogy lesz folytatása az Utopianak, ezek a kérdések csak még inkább ingerlik a rajongók fantáziáját. Tűkön ülve várom a második évadot. Addig is éljen a brit tévé!
