Alkalmi Nerd

Tavaly George Lucas az utolsó erőszakos cselekedetével eladta a teljes Lucasfilmet a Disney-nek, grátiszban megkapták mellé a LucasArts-ot is, közben egy ígéretesnek tűnő Star Wars játék, a 1313 fejlesztése is folyamatban volt. A Disney viszont nem látott benne túl sok reményt és nem csak az adott játék fejlesztését, hanem a teljes videojáték-divíziót is lelőtte a francba. Természetesen két nappal elseje után, nehogy megkérdőjelezzük ezt.



Már a Baljós Árnyakkal tisztázódott mindenkiben, hogy a George Lucas egy újabb aprócska pénzkupac reményében indította újra a Star Wars filmek készítését, mely így a múlt kult-trilógiáját erőszakolta meg, intim síkosító teljes hiányában. Végül mások kezére bízta a teljes Lucas-hagyatékot, kalapos-ostoros régészestül, nehéz légzésű zongoralakkozott főgonoszostul és midichlorianostul. Tényleg itt az ideje, hogy immáron Mickey Egér töröljön valagat egy Luke Skywalkeres strandtörölközővel...

Oké. Minőségben messze nem hozott olyan fejlesztéseket az elmúlt évtizedben a csapat, mint a fénykorában, de számomra külön fájó volt azt hallani, hogy a 1313 is ment a levesbe. Az egyetlen olyan koncepciója a LucasArtsnak, ami felkeltette az érdeklődésem bárminemű Lucas-készítmény felé sok-sok év után. Pont az volt a varázsa, hogy Star Wars volt, de emellett mégsem. Nem lett volna Jedi-bullshit, teátrális-kardpárbajok és tudománnyal megmagyarázott vallás. Pont ezek nélkülözése miatt volt jó anno a Star Wars Republic Commando is. Ezesetben lett volna egy halandó karakter, aki egy mindenki által kedvelt szövegkörnyezetbe ültetve létezett volna, egy sötét és egyáltalán nem gyermeteg/családbarát sztoriban (az első csakis felnőtteknek szóló, Rated-M Csillagok Háborúja játék lett volna, erről is lecsúsztunk). Ez feltehetően nem agyatlan vérfürdőben, hanem komolyabb, fajsúlyosabb, mélyebb történetben nyilvánulhatott volna meg. Megannyi potenciál, basszus.



Természetesen a jogok megvásárolhatóak, de ez összetetten is problémás lehet: Egyrészt kétlem, hogy a SW-licenszek fillérekért mennek, ráadásul az ilyen kaliberű játékok eszeveszett költségvetéssel készülnek. Azaz megmaradnak a high-profit fejlesztők-kiadók esélyesként, mint pl. az EA, de ők valóban be mernék vállalni egy Old Republic után? Ha igen, akkor szinte minden bizonnyal 16+-ra redukálódna az korosztály-besorolás, mert a Mature-besorolású játékok igen komoly pénzügyi kockázatot jelenthetnek, főleg a tengerentúlon (Manhunt óta erősen felügyelt besorolás, ami az értékesítést illeti). Ez pedig a „költői-szabadság” korlátozásával járna, ugyanis a kiadó szétbüfögné az eredeti, feltételezhetően jó koncepciót, hogy fiatalabb demográfiára szabja az egészet.

Ez nem azt jelenti, hogy kétséget kizáróan az évtized játéka lehetett volna a SW: 1313, de legalább egy rohadt esélyt adhatott volna a Disney (aka.: az egyik legnagyobb bevételt termelő szórakoztatóipari gépezet), hogy a LucasArts egy ígéretesnek tűnő játékot rendesen beteljesítsen és ezzel búcsúzzon. Hát is erről ennyit.

Hát, cseszd meg. Nem tudom mit művel mostanában az angol televíziózás, de a panelshow nagyhatalomból high-concept ellátó is lett számomra. A Channel 4 két olyan ködös jövőt vizionáló sorozatot tűzött műsorára ami tökéletesen eltrafálta az ízlésemet. A zseniális Charlie Brooker által jegyzett Black Mirrorról is írok hamarosan, de előbb jöjjön az Utopia, a lehető legszpoilermentesebben:

Az év elején gyorsan lefutott és rögtön korongon kiadott hatrészes sorozat egy újabb zseniális darabja az angol szórakoztatóiparnak, és az idei újoncok kiemelkedő darabja lesz. Nem csupán egy újabb képregénytematikát meglovagoló tömegtermék, ez bizony egy egyedi látásmóddal és rendkívüli rendezéssel bíró, jó sztori. Sőt a történetben képregény csak egy célszerszám, aminek nincs egy kontextusba erőltetett stilisztikai utóhatása, ami már az első rész cold-openjéből ki is derülhet. Ráadásul nincsenek benne szupererők, nincsenek benne öngyógyító pom-pom lányok, vagy wannabe tinédzser szuperhősök és indokolatlan Nicholas Cage sincs. Az egész sztorit egy groteszk, de a realitás talaján maradó összeesküvés-elmélet motiválja, kesze-kusza szálakkal és megkérdőjelezhető karakterekkel, személyes és társadalmi kérdésköröket megpiszkálva. Megjegyzem én nem vagyok oda a conspiracy-sztorikért, de az Utopia annyira magába szippantott, hogy előzetes ígéretemet magasról leszarva, agyatlanul daráltam le mind a hat részt.

Az író, Dennis Kelly komolyan eljátszadozik az ember érzelmeivel. Én biztosan nem helyeztem volna kilátásba azt, hogy a sorozat egyik legellenszenvesebb és szörnyű (úgy értem igazán szörnyű) cselekmények sorozatát elkövető karakterét fogom az ötödik rész végére sajnálni. Ezt a jelenséget Kelly pontosan megfordítva is elköveti egy centrális karakterrel. Sőt a összeesküvések mögött álló emberiségellenes cselekedettel is képes a néző valamilyen szinten szimpatizálni, pláne mikor végleg levezetik az egész okát. Őrület.

A rendezés fenomenális, a hat részhez két rendező nyúlt: Az első hármat Marc Munden rendezte teljesen mozis stílusban (ami azért is fura, mert ő főként tévés produkciókat jegyez). Anamorphic objektívekkel, mozis képaránnyal, túlszaturált színekkel, erős kontraszttal és a konvencionális képkivágásoktól teljesen elrugaszkodva teremtett egy remek vizuális atmoszférát, amely egyszerre babusgatja az ember szemeit és kényszeríti folyamatos feszültségbe az nézőt. Nincsenek kivezetések a reklámszünetbe, csupán egy kemény vágásnál tudnánk megmondani, hogy valahol itt lehetett reklám, amely így teljes folyamatossággal ruház fel minden epizódot. Mundent ezután a kicsivel nagyobb televíziós rendezéseket jegyző Alex Garcia (pl. Misfits) váltotta észrevétlenül, mivel -az aggodalmaimra rácáfolva- Garcia ezt a szellemiséget teljesen továbbvitte az fennmaradó három epizódnál. A zenéért Cristobal Tapia de Veer felelt, aki újonc még a filmscoringban, de maradandó és rendkívüli munkát végzett az Utopia esetében- Akárhányszor felcsendül a végefőcímdal minden tisztes néző gerincén végigszalad a libabőr.

Az évad végére sok kérdésre választ kapunk, de ezek többnyire újabb kérdéskörökbe torkollottak, ami nem biztos hogy szerencsés befejezés lett volna. Azzal a tudattal viszont, hogy lesz folytatása az Utopianak, ezek a kérdések csak még inkább ingerlik a rajongók fantáziáját. Tűkön ülve várom a második évadot. Addig is éljen a brit tévé!

A mára tervezett Google-eseményt sztornózta a cég a Sandy-hurrikán miatt, biztonsági és technikai kockázatok sorozatát jelentette volna, ha mégis megrendezésre kerül. Sebaj, a cég meghívta a The Verge-öt, hogy hivatalos kereteken belül bemutassák az új Nexus felhozatalt. Személy szerint én nem számítottam nagy durranásokra, így pozitívan csalódtam. Kezdjük az új mobillal.

Nexus 4

Egyértelműen a Galaxy Nexus dizájnelméletét vette át, kevésbé hajlított üveggel, de hasonló ívekkel. Vékony, elöl-hátul Gorilla Glass II-vel. Szerencsére a főhadiszálláson demózott készülék hátlapja már hanyagolta a korábban kiszivárgott fotókon látható, leginkább diszkógömb textúráját idéző felfestést, ami egyenesen beleszart a telefon minimalista irányelvébe. A 8 megapixeles, Sony-érzékelővel ellátott kamera köré indokolt keret valamiért a villanó köré települt, ami fura, az elcseszett kínai koppintások jutnak róla eszembe. Összességében nem csúnyább, de nem is szebb a Galaxy Nexusnál, nem kirívó, mégis egyértelműen felismertető készülék lesz.

Nem a dizájn a fő erénye, viszont hardverben abszolút felső kategória, a Google szerint a piac leggyorsabb SoC-je került a telefonba. Elnézve milyen készülékbe került, vagy fog kerülni, azt hiszem hihetünk nekik. Tehát Snapdragon S4, négy mag, egyenként 1,5 GHz-en, 2 GB RAM, Wi-Fi 802.11b/g/n, NFC. A kijelző szintén masszív: 4,7”-es, 1280 × 768-as (320 ppi) IPS panel. A technológia magától értetődő volt hiszen LG-telefonról van szó. Az adatkommunikáció már egy érzékeny pont. HSDPA+ található a Nexus 4-ben, ami kevésbé fejlett és gyors adatátviteli protokoll mint az LTE, viszont akkumulátort sokkal inkább kímélő megoldás. Utóbbi egy komolyabb, 2100 mAh-ás energiaforrás lesz, ami körülbelül 10 órányi, megszakítás nélküli beszélgetésre elegendő. A készülékhez jár egy vezeték nélküli indukciós töltő-dokkoló is, ami belsős LG fejlesztés.

A legnagyobb dealmaker mégis az (amerikai) kártyafüggetlen ár. 299 dollárért a 8GB-os, 349 dollárért 16GB-os Nexus 4-et lehet kapni. Utóbbi pontosan fele annyi, mint a 16GB-os iPhone 5.

Nexus 10

Amíg az Apple most száll be a 7 hüvelykes tablet-iparba, addig a Google most csatlakozik a 10”-es táblagépével a nagyobb táblagépek piacába. A kütyü nagyon vékony, nagyon íves, karakteres a káva, de sajnos az összkép tekintetében szintén nem a prémium kategória juthat először az eszünkbe. Pedig az. A legnagyobb előrelépés a kijelző (nem csak az Androidos tabletek, hanem a teljes táblagép-piacon). 10 hüvelyken elterülő 2560 × 1600-os felbontás 300 ppi-t eredményez, ami jócskán az új, retina-kijelzős iPad-ekre ver. Itt viszont csak két, nagyon erős magról beszélünk, a CPU-t illetően. A Samsung a beszállító így érthető, hogy egy Exynos-processzor a gép lelke, melyhez egy négymagos, Mali T604 GPU párosul. 5 megapixeles, vakuval szerelt kamera hátul, elöl pedig egy 1.9 megapixeles érzékelő szolgálja ki az tabletektől elvárt, visszafogott photográfiai igényeket. Az akkumulátor 9000 mAh-ás, ez 9 óra HD felbontású videóanyag megszakítattlan videólejátszásra lesz elég. A hátlap ugyan műanyag, de ez cserébe összesen 604 grammos összsúlyt eredményez. Két NFC chip (elöl-hátul), micro HDMI-output, stereo-hangszóró. 16, valamint 32 GB-os verzióban lesz elérhető, 399 dollárért, valamint 499 dollárért.

Nexus 7

Az új generáció még nem indokolt, nem frissítésről, hanem a Nexus 7-garnitúra kiegészítéséről beszélhetünk: Az új Nexus 7-ben hardveres újítás nincs, ellenben 32GB-os belső tárhellyel jelenik meg és emellett lesz HSPA+, így elrugaszkodhatunk a wifi-s hálózatok mellől. Ezért 299 dollárt kell fizetnünk.

Android 4.2

Én még mindig úgy érzem, hogy a Google elsieti a főverziók kiadását. Egy éve jelent meg az ICS, ami épp csak most kezd el elterjedni az Androidos piacon, de azóta van már egy Jelly Bean és most pedig egy Android 4.2 is. A Google nem becézte az új rendszert, egyszerűen 4.2-ként hivatkozott rá. A fent említett készülékeken már gyárilag a legfrissebb rendszer lesz elérhető.

Az újdonságok listája a teljesség igénye nélkül:

• Swype-szerű gesztusokkal történő szövegbevitel a billenytűzteten.

• Gömb-panorána funkció, mellyel Google StreerView-hoz hasonló panorámákat készíthetünk, egyszerűen, látványosan.

• Több, görgethető lezáróképernyőnk lesz, hogy widgeteket tudjunk elhelyezni közvetlenül rajtuk.

• Fejlődött a szétnyújtható-notifikációk mechanizmusa.

• Daydream-képernyővédő.

• Fejlődött Google Now.

• Kisegítő-lehetőségek komoly fejlődése, főként látássérültek számára.

• Miracast technológia támogatása, mellyel vezeték nélkül tudunk képernyőt tükrözni és multimédiás tartalmakat kivetíteni.

• A notification-bar kétujjas lehúzása esetén egy gyors-beallításokat tartalmazó kapcsolótáblát tudunk elétni.

• Multiuser felhasználás, tehát a készülékünkön (tabletünkön) több felhasználó közt váltogathatunk, hasonlóan mint az asztali rendszereken.

Érdemes megnézni a The Verge velős és igényes videóját, melyben az új Nexus készülékbe és a  legfrissebb rendszerbe nyerhetünk betekintést:

Pénteken az új iPhone megjelenése akkora árnyákot vetett, hogy észre sem vettük a háttérben folytatódó az Apple vs. Samsung ügyet. Augusztusban rekordösszegű, egy milliárd dolláros büntetést vasalt be a Samsungtól a bíróság az Apple számára. Úgy tűnik ez nem csillapította az amerikai cég szomját és további közel 707 millió dollárt és 26 különböző Samsung okostelefon és három tablet kitiltását követeli. Az erre vonatkozó indítványt az Apple személyesen Lucy Koh-nak adta át (meglepő?). Tételesen: 400 millió a dizájn jogsértésért, 135 millió szabadalomsértések miatt, és ezt megfejelve még 171 millió „kiegészítő kártérítésként”. Az Apple szerint a Samsung tudatosan és szándékosan követte el a szabadalomsértéseket, hogy magasabb piaci részesedésre tegyen szert. A Samsung ügyvédei ellenben a múlt hónap ítéletét szeretnék egy új tárgyaláson kétségbe vonni, szerintük ugyanis az ítélkezési folyamat túl tömör volt egy ilyen komplex ügyben.

Ha egyes mobillal ellőtt képeinket látványát különlegességekkel ruháznánk fel, akkor általában szoftveres úton nyúlunk hozzá, lehet ez bármilyen platform, bármilyen fotómanipuláló alkalmazása. De az utánozhatatlan atmoszférát főként optikai úton tudjuk elérni és egyáltalán nem kell érte nagy összegeket kiadni. Két doboz cigaretta árából hozzájuthatunk például a Osino által gyártott halszem-optikához, melyet főként mobiltelefonokra tudunk felapplikálni.

Valójában nem akartam beszámolni a két napja (vagyis már hónapokkal ezelőtt) leleplezett új iPhone-ról, megtette azt már minden tematikus blog, portál. Azonban sikerült belefutnom egy remek nézőpont-kifejtésre a BBC News oldalán. Érdemes figyelembe venni azt, hogy a cikk 11-én, a keynote előtti napon íródott, mert így még érdekesebb.

2010-ben a Google remekül döntött, mikor többek között Patrick Boivinnel, a francia-kanadai stopmotion művésszel kokettált, hogy összehozzanak egy marketingcélzatú viral-videót az első Nexus telefonnak. Közel hárommilliós nézettséget produkált, az akkoriban felkeresett YouTube partnerek közül talán a legsikeresebb reklám lett végül. Most az első Nexus tablet miatt Boivin leporolta a babákat, "elétnagyságúra növelte" őket és megint csak egy látványos videót szálított a Google-nek. A fickó elképesztően életszagú kinetikát ruház ezekre a műanyag nindzsákra, ezt megfejelve egy remek digital-compositing olvasztja bele az animációt az élő környezetbe. Nincs extra formula, csupán a látvány és az 1933-ban elhíresült vegyes technika. Mellesleg 1:25 táján elhangzik még egy Wilhelm-sikoly is.

A Noise Free egy aprócska vállalat Kaliforniában, fő profilja a hangalapú digitális kommunikáció és az idevágó megoldások fejlesztése. Az egyik ilyen egy zajszűrő technológia volt, amit a cég állítása szerint az Apple jogtalanul használt fel készülékeiben. Eredetileg a Noise Free-vel szerződött volna az Apple, hogy a technológiát megvásárolja, avagy a megoldást licencelje, de a sorozatos tárgyalások és meetingek után az Apple végül kihátrált az üzletkötésből. Ennek ellenére az iPhone-okban és az iPadekben a technológia egyeztetések nélkül, jogtalanul lett felhasználva, így a Noise Free az Észak-Kaliforniai Kerületi Ügyészségen beperelte szabadalomsértés miatt az Apple-t. Egy egyszerű, mégis egyedi algoritmus alapján operáló zajszűrő célja, hogy a készülék egy előszűrés segítségével kevésbé továbbítsa a beszélgetés során hallható környezeti zajokat. A Noise Free szerint prezentációkkal valamint részletes illusztációkkal, dokumentációkkal mutatták be az Apple-nek a saját fejlesztésüket, sőt egy összeeszkábált kísérleti demó-telefont is biztosítottak számukra (Felelőtlenség?). 2009-ben elhatárolódott a cégtől, majd végül az Audience-t szerződtette ellátónak, és a technológiát mára sajátjaként tünteti fel a az Apple, amely még nem kommentálta a vádakat.

A jack-dugó mellett a zajszűréshez szükséges mikrofon.

Az amerikai fellebbviteli bíróság a Samsung nyomására érvénytelenítette Lucy Koh, egy kaliforniai kerületi bíró ítéletét, így mégsem tiltott a Galaxy Nexus forgalmazása. Persze ez nem azt jelenti, hogy itt vége a történetnek, ami amúgy szellemesen zavaros: (Először is, kattintsunk a ide, majd folytassuk a hírt!) Tehát az egész egy Samsung által kérvényezett letiltása a Galaxy Nexus ideiglenes letiltásának, amit az Apple szintén könnyedén letilthat egy mezei fellebbezéssel. Totális katyvag. Nyilván a bíróság szerint is röhejes úgy betiltani egy terméket, hogy a vizsgálatok nem zárultak le, a végső ítélet kimondása pedig még nem történt meg. Egyszerűsítve, a fellebbviteli bíróság döntése nem sokat ér, mivel: 1, az Apple is fellebbezhet, így újra érvényes lehet a Galaxy Nexus ideiglenes letiltása. 2, a Google már nem forgalmazza 4.0-ás, régi Galaxy Nexust, jogilag pedig ezt támadta meg az Apple, azaz a menetrend szerint ismét hadrendbe áll a Google készüléke a jövő héttől az új rendszerrel és könnyen megeshet, hogy a perdöntő "többszörös adatbázisban történő keresési mechanizmust" is átdolgozhatják úgy, hogy azt már hivatalosan ne tudja kifogásolni az Apple... A hogyan hátráltassuk az innovációt legújabb fejezetét olvashatták, hölgyeim és uraim.

U.I.: Ugyanitt a Galaxy Tab 10.1 kitiltását viszont már nem tudta megvétózni a Samsung.

Lassan a fejlécben vagyok kénytelen rögzíteni, hogy a patent-war blogtematika igen élénken él itt, de hát mit lehet tenni, míg mások nyaralnak, addig az Apple inkább a bíróság-világturnét tart. Észak-Amerikában kellő sikerrel tolja a földet a Samsungra az Apple, de az Egyesült Királyságban inkább elhajtják a céget, ha az az "érvénytelen" szabadalmaival próbál előnyhöz jutni. Nem elég, hogy az Angol Legfelsőbb Bíróság döntése szerint a HTC nem sértett semmilyen szabadalmi tulajdont, a bíróság még azt is kijelentette, hogy a három bizonyos Apple-nek ítélt szabadalom érvénytelen. A HTC-t a multitouch, a slide-to-unlock valamint a idegen karakterek bevitelének kezelése miatt támadta meg a cég, azonban a bíró, Christopher Floyd alaptalannak nevezte a vádakat és szerinte az Apple szabadalmai komolyabb felülvizsgálatra szorulnak. Hozzá kell tenni azt is, hogy az angol jogszabályozás nem veszi túl komolyan a szoftveres-szabadalmakat, így az erre irányuló pereskedéseket sem a szokásos szinteken kezelik.

Christopher Floyd vezetésével komoly (Lucy Koh-t megszégyenítő) háttérkutatást végzett az bíróság: Rámutattak arra, hogy a hogy az iPhone megjelenése előtt a svéd Neonode N1-es készülékben már láthattunk csúsztatós feloldási mechanizmust és talán ez volt az első bíróság, amely figyelembe vette ezt a könnyen felderíthető tényt (az Androidos fórumok tipikus Apple-ellenes példája volt világszerte). Az idegen nyelvű (ékezetes) karakterek beviteli módját korábbi, nem az Apple által fejlesztett megoldások továbbgondolásának titulálták, a multitouch-nál pedig Floyd hozzátette, hogy az angol jogkezelés nem tartja számottevőnek az ilyen apró szoftveres mechanizmusokat. Hát úgy tűnik az angoloknak biztosan nem kell félniük, hogy készüléküket száműzik, köszönhetően az alapos és realista ítélkezésnek.

A shitstorm (szarvihar) egy lenyűgöző, angolszász területeken használatos szlengalakzat. A kifejezés, amely tömören a rossz események sorozatát jelenti, remekül modellezi a Google és a legnagyobb partnerei körül történő eseményeket. Épp csak betiltották a Galaxy Nexus forgalmazását a napokban, most a Nokia szállt rá a Nexus 7-re, de szerencsére a nejlonfonalon limbózó cég törekszik a földhözragadt megegyezéshez. Míg az Apple legszívesebben karóba húzná a Google-t és minden partnerét, amely komolyabb piaci versenyt generálhat, addig a Nokia feltehetően csupán az arra jogosult licenc-használati költségek behajtására törekszik. A feltételesen sértett szabadalom mellesleg a IEEE 802.11-es Wifi-szabvány, amely alkalmazása előtt sem az Asus, sem a Google nem kereste fel a Nokiát az engedélyek miatt. "Azoknak a cégeknek akik még nem licencelték a szabadalmainkat, egyszerűen csak meg kell keresniük minket és fel kell iratkozniuk az adott szabadalom engedélyéért" - Említette a Nokia szóvivője, így több mint valószínű, hogy a cég komolyabb szankciók nélkül szeretné megoldani a szituációt. Ennek ellenére az Asus nem szeretné kommentálni a finnek panaszát (még). Egy másik könnyen előforduló végkifejlet, hogy a Nokia minden eladott Nexus 7 után egy apró részesedésre tarthat igényt (ez már előfordult, amikor az Apple vesztett egy Nokia áltat kezdeményezett, hasonló szabadalmi perben pont egy éve). Ez önmagában nem lenne akkora gond, mint egy országos-kitiltás, amely igen erős bevételkiesésekhez vezethet, főleg akkor ha a Nexus 7 akkora haszonkulccsal dolgozna, mint például egy Apple termék. De nem így van. A Google táblagépe ugyanis nem fog nagy bevételeket termelni, nem is a közvetlen anyagi profittal szeretné megtöbbszörözni a NEX7 előállítási költségeit, így viszont a kisebb, Nokiának ítélt részesedés is fájdalmas lehet.

Idevág még az is, hogy az Apple per-stratégiailag fontos szabadalmat kaszált be a nemrégiben: A mindennapokban használatos kétujjas gesztusok (nagyítás, forgatás) immáron az Apple szellemi tulajdonát képzik, de nyilvánvaló, hogy a szokásához híven, csak a számára fenyegetést jelentő cégek ellen fogja bevetni. A Motorola telekommunikációs divíziójának felvásárolása óta foglalkoztatja az eseményeket követő egyéneket, hogy vajon mikor veti be a céghez került több mint 17 ezer mobiltelefon-szabványt válaszcsapásként a Google, nem csak a saját hanem a főbb partnerek érdekeit megvédve. A napokban a Galaxy Nexus kitiltására reagált a főként Androidos közösség és a Google+-on, valamint a Twitteren is trendingelt a #BoycottApple hashtag. Ennek lényege, hogy minél intenzívebben lejárassák az Apple-t és felhívják a figyelmet a világ első számú IT-cégének utóbbi időben megtett szabadalmi és jogi lépéseire. Ahogy az várható volt, nem lett sikeres az akció, de mindenesetere volt egyfajta mozgolódás. Nemrégiben azt hihettük, hogy az Apple és a Samsung a megegyezések irányába húz, de több Samsung termék teljes államokbeli kitiltása inkább csak kerozin volt az erdőtűzre. Szinte biztos: Folyt. köv.

Update: Lucy Koh, a felettébb alapos és felkészült bírónő és Google hivatalos mumusa elutasította a Samsung-Google fellebbezését, emellett az Apple elkülönítette a kitiltáshoz szükséges 96 millió dollárját, így hivatalosan már nem lehet kapni a Galaxy Nexust az USA-ban. Örömre okot adó lehet viszont, hogy a 4.1-es Androiddal előre telepített Galaxy Nexus forgalmazása zavartalanul folytatódhat, a meglévő GNEX-ek OTA frissítésével sem sért törvényt a Google, nyilván addig amíg az Apple fel nem lép a készülék ellen. És ennek bekövetkezte biztosra vehető.

"Egy amerikai bírónő letiltotta a Galaxy Nexus forgalmazását az Egyesült Államokban, miután az Apple azt állította a készülék több szinten sért Apple szabadalmat." - Írja a Guardian

Nem tudom, hogy mi folyik úgy általánosságban a technológiai versengésben, de ami 2010 óta a nyilvánosság előtt történik, az egy vicc. Én nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ez egy-két évtizeddel ezelőtt is így ment (vagy esetleg teljesen kizárták a publikumot). Ez alatt azt értem, hogy különböző, a technológiai oldalhoz nem értő, de erős jogi lépéseket tehető, könnyen meggyőzhető igazságszolgáltatási személyeket vonunk be a piaci versenybe és megpróbálunk ezzel előnyre szert tenni. Itt a remek példa, hogy mégis mi történik akkor, ha egy mamutcég (Apple) megkeres egy kerületi bírót azzal, hogy egy cégtömörület (Samsung/Google) a szabadalmait sérti: Az eredmény az, hogy komolyabb kutakodás, háttérelemzés nélkül egy kalapácsütéssel beszüntetjük a szabadalmat feltételesen sértő eszköz (Galaxy Nexus) forgalmazását. A hab az urnán mellesleg, hogy ez a bírónő (Lucy Koh) a határozata előtt két nappal állította le a Samsung Tab 10.1 árusítását is.

A két tojás

Négy szabadalmat vitt a bíróságra az Apple a Galaxy Nexus ellen még februárban, ezek közül a Slide-to-Unlock megsértése a legnevetségesebb. A készülékben sosem volt és nem is lesz az Apple által deklarált feloldási mechanizmus, a Nexusban az unlock-screen egy saját Google-szabadalom. Támadta még az alkalmazások keresés-működési elvét (hangsúlyos szabadalom az egészben), valamint az érintőképernyőn történő szuggesztív szövegbevitelt és a hangalapú szövegbevitelt is. Igen, az Apple elnyerte a mezei, feature phone-okban több mint tíz éve elérhető prediktív szövegbevitel szabadalmi jogait is és emellett megtámadta a 2009 márciusa óta nyilvános, iOS-re is elérhető Google Voice elvét is. Nehéz ilyenkor pártatlannak és racionálisnak maradni és valahol nem is igazán az Apple-t hibáztatom, aki nyilván a saját érdekeit szem előtt tartva kapcsolt "offenzív-defenzívbe", hisz a Google és a Samsung az adott piaci szegmensben erősen versenyképes szintekbe emelkedett, sokkal inkább hibáztatom az ökoszisztémát nem igazán átlátó, idióta amerikai igazságszolgáltatás inkompetens döntéshozóit és azokat a szabadalmi jogokat érvényesítő szakembereket, akik csak úgy rábólintanak a nyilvánvalóan nem egyedi szabadalmak tulajdonjog-igényeire. Groteszk, hogy egy olyan készüléket vetettek le a polcokról, amely (beismerten) célirányosan került bárminemű hasonlóságot az Apple termékei közt, hardverben-szoftberben.

Hozzá teszem, a tilalom viszont csak lép érvénybe, ha az Apple leköt 96 millió dollárt, ha esetleg a második menetben az Apple veszítene, akkor ezzel az összeggel tudja fedezni a Samsungnak és a Google-nek okozott károkat. Szerintem ezt az összeget nevetve különíti majd el az amerikai cég.

Azért a végére itt a két fél nyilatkozata. Érdekes.

"Szomorúak vagyunk a döntés miatt, de reméljük, hogy mihamarabb korrekt eredményre jutunk, amint több bizonyíték lát napvilágot." - Google

"Nem véletlen, hogy a Samsung termékei ennyire hasonlítanak az iPhone-ra és az iPad-re. Szoftverben, hardverben, sőt még a csomagolásban is. Az ilyen egyértelmű másolások helytelenek, és ahogy már sokszor említettük, muszáj megvédenünk az Apple-szellemi tulajdonait, amint a cégek megpróbálják ellopni az ötleteinket" - Apple 

Ejtsd: Gúgöl áj-ó. A monstrumcégek a júniusi papírforma szerint tartották meg az annuális, főként a fejlesztőknek, majd a konzumer-rétegnek célzott prezentációit. Nyitott az Apple az iOS 6-tal és az új MacBook-garnitúrával, folytatta a Microsoft a Surface-szel és a WP8-tel végül a hónapot a Google zárja a többnapos-többszálas rendezvényével és élő YouTube-streammel. Na, végül csak nem sikerült titokban tartani az event egyik tartóoszlopát, a Nexus 7-et, jobban mondva annak kinézetét. Pár napja már kiszivárgott, aztán ma, még a rendezvény előtt pár órával az alábbi képet lehetett kifejteni a Google Play oldalának kódjaiból:

Egyértelmű a dizájn-irányelv. A legcélszerűbb megoldással éltek az Asusnál és egyszerűen a Galaxy Nexus formavilágát és dizájnelemeit ültették az táblagépbe. A hivatalos specifikáció-ív 1280 × 800-as felbontásról, négymagos Tegra 3 SoC, 12 magos GPU-ról valamint 1GB RAM-ról árulkodik. 1,2 megapixeles előlapi kamera mellé nem társul point-to-shoot kamera. Dealbreaker lehet, hogy az NFC-kívül nincs más adatkommunikációs lehetőség, tehát vagy a telefonunkról osztjuk meg a netet a készülékre, vagy WiFi-s limitációkra kényszerülünk. A nyolc gigabájtos verzióért $199-t és tizenhat gigabájtos verzióért pedig $249-t kell elkülönítenünk. Ezek az árak igen jutányosak, még akkor is, ha figyelembe vesszük az telekommunikációs modulok hiányát, sőt ebből lejön 25 dolláros ajándék egyenleg, melyet a Google Play-en használhatunk fel. Masszív vas, kompakt táblagép, letisztult kialakítással és a legfrissebb rendszerrel, azaz 4.1-es Androiddal.

Tehát a Jelly Bean: Az ICS-hez hasonlóan univerzális rendszer, dizájnban minimális módosításokkal. Hangsúlyos szempont volt a UI/UX optimalizálása. Project Butter névre hallgat az új UI-fejlesztés, mely megtöbbszörözi a framerate értékeket azonos teljesítmény mellett. Ezt bemutatva bevontak egy RED-kamerát is és lassított felvételeken szemléltették az progressziót. Fontos plusz a offline-tollbamondás, tehát a Google a hangalapú bevitelhez szükséges, távoli adatokat összetömörítette és rendszerbe integrálta. Bár kétlem, hogy a közép-európaiakat ez nagyon megfogja, nyugatabbra ez egy komoly szempont: Nincs adatforgalom emésztés, ha például vezetés közben felmondjuk egy üzenet tartalmát, immáron ez a telefonunkban történik. Jön a Google Now is, amely egy öntudatos alkalmazás, többnyire lokalizáción, személyes információkon és a Google Calendarba felvitt beosztásaink alapján üzemel. Jópofa, szórványosan hasznos is tud lenni.

Minimálisan ugyan, de változott a home-screen, azon belül is a tartalomelrendezés. Jóval intuitívabb a widget-ikon elrendezés, maguktól is képesek felsorakozni. Gatyába rázták a notification-tray-t, azaz az értesítési-tálcát is: Interaktívak lettek az értesítési bejegyzések, különböző kisebb-nagyobb akciókat hajthatunk végre, úgy, hogy az alkalmazást el sem indítjuk. Például egyes Google+ értesítéseket "pluszegyezhetünk" közvetlenül a notifikáció megtekintése után. Nyúlnak az értesítések, vagyis az említett akciókat az értesítés lenyitásával érhetjük el, nem csap át az egész fejetlenségbe. Felhasználói és fejlesztői szempontból is nagy előrelépés az Smart-app támogatás a 4.1-ben: Az alkalmazások frissítésekor nem tölti le újra a teljes appot a rendszer, ami főként a  kisebb bugfix-ek, apróbb módosítások érdekében tesz jót. Véglegesítik a Google Chrome-ot, kilép tehát a béta-állapotból és ezt megfejelve rendszerszintű böngészője lett a Jelly Beannek. Jön emellett az új Google+ alkalmazás táblagépre és frissül a mobilos, mely eszeveszett jól néz ki (jön iPad-re is, szemléltették is).

Remek update éri a kamerát is. A képeket a lehető leggyorsabban tudjuk visszanézni, ehhez csupán egy oldalirányú swype kell. Úgy képzeljük el, mintha a kamera előképe is egy fotó lenne (mindig a legelső) és oldalra görgetve a korábban elkattintott képeket tallózhatjuk, ugyanígy vissza is térhetünk a kamerához. Google Play tartalomszolgáltatása is bővül, amit mi a nemzetközi szerzői jogok kuszasága miatt mi nem tapasztalhatunk meg. Sorozataink egyes epizódjait külön-külön is meg tudjuk vásárolni a teljes évadok helyett. Magazinokra is fel tudunk már iratkozni és igen igényes módon tudjuk azokat átnyálazni. Google Play-hez kapcsolódó statisztikák szerint az alkalmazások száma átlépte a 600 ezret és ezeket összesen 20 milliárdszor telepítették. Utóbbi impresszív szám, decemberben ez még csak a felénél járt.

Az új rendszer Július közepén válik nyílttá, és ekkor is kezdi meg a Google a referenciakészülékeire a Nexus S-re, a Xoomra valamint a Galaxy Nexusra over-the-air frissíteni. A Nexus 7 értelemszerűen már JB-vel vásárolható. Az Android tör előre, legalább is nagyon úgy tűnik. Az I/O-t lenyűgöző számokkal nyitották. Tavaly ilyenkor 100 millió Android készülék eladásáról számolt be a Google, most, egy évvel később a szám már 500 millió!

Érdekesség, a végére, hogy kivételesen jól jártak azok, akik végül 450-550 dollárért vásároltak jegyek, majd részt vettek az első előadáson, mivel ezek a fejlesztők egy Galaxy Nexusszal egy Nexus 7-nel, valamint egy otthoni,  multimédia-megosztásos platformmal, a Nexus Q-val távozhatnak. Ez körülbelül 900 dollárt jelent összesen.

Épp csak lezajlott a Surface-bemutató a hét elején, rá két nappal már a Windows Phone 8-et demózta a Microsoft. Állítólag a feature-ök listája nem teljes a TechRadar szerint az egész rendezvény egyfajta bekukkantás volt. Megjelenés októberre tehető, de előtte még lesz egy nyári felfrissítés Mango-ról 7.8-ra, a jelen generációban. A főbb újdonságok és infók nagy vonalakban az Apollóról, végletekbe menő részletek nélkül:

• Többmagos CPU-k támogatása.

• VoIP (Skype) integráció.

• Számíthatunk NFC-kompatibilis telefontokra, az új rendszer támogatja, elérhető lesz hivatalos egyenleg-tranzakciós alkalmazás is.

• Windows CE helyett NT-re válja a kernelt a cég, így húzza közelebb egymáshoz az asztali és a mobilrendszereket, ez nem befolyásolja a meglévő 100 ezer alkalmazást. A kernelváltásnak köszönhető a többszorös magszámú processzorok támogatása is. „Támogatjuk a dual-core-t, a quad-core-t, az octo-core-t, sőt elméleti síkon még a 64 magos processzorokat is”. Lehet itt teljesül be a Holman Hanna-prófécia.

• A gyártók már nem csak a WVGA-felbontásra (800×480) kényszerülnek. Ezen felbontás mellé társul még a WXGA (1280×768) és a 720p. Ez 15:9-es és 16:9-es képarányokat is jelent. A Microsoft elmondása szerint elfilóztak a 640×480-on is (nyilván az olcsó árfekvésre gondolva), de ezt az ötletet végül a földbe döngölték. Nagyon helyesen.

• Megsemmisül a kényes microSD-kártya fiaskó. Teljes a támogatás. Adatmozgatás mellett alkalmazások is telepíthetőek lesznek.

• A csempék jobban személyre szabhatóak, egy teljes csempét négy különbözőre bonthatunk.

• A Lumiákban alkalmazott Nokia-Maps lesz az új, rendszerszintű navigációs alkalmazás.

• Változik a kamera: Lesz pásztázós-panoráma és burst-mode.

• A Huawei, a HTC, a Nokia és a Samsung biztosan ott lesz a gyártók listáján.

• Nem lesz elérhető a Windows Phone 8 egyik WP7-es készülékre sem, viszont néhány feature-t átültetnek a WP 7.8-ba.

Erre a névre hallgat a frissen bemutatott Microsoft-tablet. Nem ismeretlen a brand, a Surface 2007 környékén lett köztudatba iktatva, ekkortájt jelentette be az okosasztalt, ami elég gyenge lábakon állt (hah). Az ötlet jó lett volna, de az ára még a tehetősebbet is elrettentette. Egy ilyen „felület” 10 ezer dollárról indult, ami a home-entertainment bizniszben teljesen esélytelen, a tehetősebb vállalkozók és különböző cégek pedig csak presztizs-eszköznek vásárolták meg. Ezt a projektet végül a Microsoft átnevezte PixelSense-re, ezért is bátorkodott a tegnap bemutatott, saját gyártású tabletét Surface-nek elnevezni. Várható volt, hogy a third-party kizárásával is készül Windows 8-as tablet, de a szaksajtó csak múlthét pénteken szórta ki a meghívókat a titokzatos eseményre. Nem árulták el tematikát (sőt, a helyszínt sem), ment is a találgatás, hogy mi lesz a prezentáción, végül azért mellbevágó meglepetéseket nem kaptunk.

Itt is marad a korábban, Windows 8-nál felállított koncepció. Két változatban lesz elérhető a tablet. A sima Windows Surface az ARM-architektúrára optimalizált Windows RT-t használja majd, amely mellőzi a hagyományos Windows-nézetet, csakis a Metro UI lesz elérhető. Tegra 3 SoC ketyeg majd benne. Aztán ott lesz a Intel alapú Pro-változat, ami a teljes értékű Windows 8-at futtatja, és nyilvánvalóan a professzionálisabb rétegre lövi a terméket a Microsoft. Masszív, hiszen itt már az Core i5-ös Ivy Bridge van a ház alatt, ami a legfrissebb MacBook Pro-t is hajtja. Különbséget tehetünk a fedélzeti tárhelyben is: A sima 32 és 64GB-os, míg a Pro 64 és 128GB-os változatokban érhető majd, előbbit microSD-vel, utóbbit microSDXC-vel terjeszthetjük tovább. A kijelző sima 1280×720 a Surface esetében, a Surface Pro viszont már 1920×1080 pixelszámú megjelenítőt kap. Mindkettő azonos kasztnit kap, van előlapi kamera és videokimenet. Kiemelendő, hogy a Pro kompatibilis lesz stylusszal is, tehát a szabad-kezes bevitel könnyíthető lesz a drágább kivitelben.

Na, ez az a pont, ahol meg kell említenem: Nem akartam a gépet az iPad-hez hasonlítani, de fájdalmas a hasonlóság az Apple lepeltokja és a Microsoft által bemutatott védőtokok közt. Mágnessel pattan a gépházhoz, csakis a kijelzőt védi, felettébb ocsmány színekben elérhető. Viszont okos döntés volt ezt az ötletet szétszedni, majd tovább fejleszteni: Touch valamint egy Type Coverre lettek elkeresztelve. Látszólag mindkettő csupán egy tok, viszont az előbbin lesz egy multitouch-touchpad, utóbbin pedig a touchpad mellett egy fizikai (nem érintőgombos), vékonyka billentyűzet. Árról és megjelenésről nincs információ, de sokan feltételezik, hogy az olcsóbb az iPad versenytársa lesz, a drágább Surface pedig a borsosabb ultrabookok árfekvésében landol majd.

Ahogy már írtam, nem volt nagy meglepetés. Mármint a Microsoft megpróbálta a lehető legtovább eltitkolni a rendezvényt, hype-ot gerjeszteni, de ki nem látta előre, hogy egy cég, amelynél már egy éve nem pörög más, mint egy tabletre is optimalizált OS, egy saját tabletet fog bejelenteni. Az szinte biztosan kijelenthető, hogy nem lesz egy iPad-killer, de én még azt is kétlem, hogy akár igazán sikeres is lesz majd. Ha a Microsoft kizárja a third-party-t a játékból, akkor az kisebb-nagyobb buktát jelent. Legalábbis erre kényelmetlenül sok példa fordult elő a közelmúltban. 2002-ben kiadott TabletPC-jük siralmasan teljesített, ott a fent említett PixelSense, a Zune, ami az iPod Microsoftos megfelelője volt, ott a Microsoft Kin One és Kin Two, amely az iPhone és a Blackberry kihívója arat volna lenni (viszont kőkemény ellenpéldának felhozható az Xbox 360). Csak ne legyem igazam és végre törje meg a sort. Ha a Microsoft marketingcsapata ilyen produkciós értékkel bíró reklámokat dobál ki, akkor talán van egy halovány esély erre.

Note: A reklámot több mint másfél millióan látták, körülbelül 20 óra alatt, az Apple YouTube csatornáján, a három hónappal ezelőtt feltöltött iPad launchvideót pedig 370 ezren. A marketing tehát tényleg jó ösvényen battyog eddig. Meglátjuk.

Update: A Microsoft újabb 'titokzatos' Windows Phone-rendezvényt szervezett holnapra. Borítékolhatjuk, hogy az Apolloról lesz szó.

A Rockstartól elváruk a minőséget. A játékaik az esetek döntő zömében kiemelkedő élményt nyújtanak, nem csak a játékosok, a szaksajtó is oda van, meg vissza a produktumaikért. A jelenleg tíz (!) különböző divízióból álló fejlesztő-tömörület eredetileg a zeneiparban akart szerencsére lelni, talán pont ezért van, hogy a sztori, a játékmenet és az élmény mellett a fontossági-listájának perifériáján ott csücsül a zene is. Nehéz olyan Rockstar játékot említeni, ahol ne ügyletek volna, nagy gondossággal az audiológiai oldalra, és így van ez a Max Payne 3-nál is. Az egész brand átigazolt a Remedy-től a Rockstarhoz, ami szkeptikusságra okot is adhatott. Az bizony elmondható, hogy ez a Max Payne nem a szériában megszokott atmoszférát hozza. Mármint narratív, sötét meg James McCaffrey, de mégis csak a napfényes Közép-Amerika a helyszín, egy-két erősen indokolt flashbackkel az "igazi" Max Payne hangulatba egészíti ezt ki csupán. A reformálás ellenére remekül sikerült az egész sztori, a látványvilág, az átvezetők és dialógusok. Mindezekkel együtt pedig változott a soundtack hangzásvilága is, kevésbé komolyzeneibb, sokkalta modernebb.

Ezt pedig egy kaliforniai noise-rock bandának, a Health-nek köszönhetjük. Elbűvölő és meglehetősen összeszedett az, amit műveltek. 2006 óta léteznek, a 2007-es Crystal Castles - Crimewave remix tette őket kisebb-nagyobb mértékben ismerté, ráadásul a zsenge pályafutásuk ellenére nem a Max Payne volt az első scoring-munkájuk. Remekül vegyülnek a nyugisabb, türelmesebb, a darkosabb és a pörgősebb, élettel telibb zenék az egész albumon, amit szerencsére a Rockstar külön is kiadott. Nem is tudom, hogy egy videojáték soundtrackje mikor fogott meg így utoljára. Telitalálat, libabőr, sokszor katarzis-közeli.

Alant meghallgatható a teljes hivatalos album, de külön emelném ki a Pain (gyönyörű), a Shells valamint a hivatalos promóanyagokban is hallható Tears c. számokat is. Mindegyik eltér egymástól, mégis van bennük egyfajta egységesség, és ez az a faktor, amely miatt nehéz ráunni az albumra. Állva tapsolás, meg ilyenek.

A legutóbbi Android verzió október óta nyitott és elérhető a gyártók, fejlesztők számára, de jelenleg még mindig röhejesen alacsony az elterjedtsége. A Sony tavaly év végén jelentette be, hogy a teljes 2011-es mobilgarnitúra megkapja két hullámban a legújabb frissítést. Először a prémium, majd az olcsóbb árfekvésű készülékek (végül nemrégiben kiderült az is, hogy ebből kimarad az Xperia Play, nehogymá' a többszörösen összetett rendszer a játékteljesítmény rovására menjen, így a felhasználók a garanciális feltételek betartása mellett csakis Gingerbreadre kényszerülnek). Így történt(hetett) volna az én Xperia Minimmel is a napokban, de több tényező is hátráltatott az update hivatalos letöltésében: A Sony kevésbé tartja relevánsnak az olcsóbb készülékeit, nyilván ezért hagyja ezeket utoljára, valamint szolgáltatónál vásároltam a mobilt. Előbbi egyértelmű, utóbbi azért számottevő, mert régiókra lebontva kell a mobilhálózat-operátoroknak is különböző, saját alkalmazásokat és szolgáltatásokat a rendszerbe integrálni, elvégezni a különböző egyedi beállításokat.

Nem vártam meg míg elérhető lesz a T-Mobile-os hálózatokra írt ICS, így feltettem a hivatalos Generic Romot (azaz a szolgáltatói változtatásoktól mentes, kártyafüggetlen, de teljesen hivatalos romot). Kell a fenének a sok, rootjogok nélkül letörölhetetlen, esetenként állandóan a háttérben futó T-Mobile-os alkalmazás, ami feleslegesen van jelen. Van most egy Sony által kiadott gőzölgő és ropogós ICS a készüléken, pár napos használat után, úgy tűnik remekül operál a telefonon. Mondjuk nem is csodálkozom. A teljes '11-es Xperia család nevében nem, de a Mini nevében kijelenthetem, hogy már a Gingerbread is egy tökéletesen optimalizált rendszer volt, egy pillanatig sem gondolkodtam el azon, hogy főzött romokkal tűzdeljem szét a kütyüt. Most is úgy tűnik maradok ezen a hivatalos-úton, tehát most én is jégkrémszendvicsezek, ami fontos újdonságokat hoz a 2.3-hoz képest, jobb. Sokkal jobb.

Az újdonságok listája relatíve nagy, olyan hiányosságokat hidal át ami már a Gingerbread megjelenésekor is fájdalmasnak tűnt. Legnagyobb előrelépés a böngésző. A gyári böngésző hardveresen doppingolt, jóval gyorsabb minden: A használat, a görgetés és zoom, a tartalmak betöltése, a tabok váltása. Teljesen egyszerű, plusz funkciókkal bővített (inkognitó mód, a teljesen offline read-it-later) és rendkívül jól használható böngésző. Akinek mégsem tetszene, annak még ott a Google Play-ből tölthető Chrome for Android béta verziója, ami főként az asztali Chrome-felhasználóknak kedvez, mivel a könyvjelzőinket, sőt a gépen és a mobilon éppen megnyitott tabokat vice-versa szinkronizálni is tudjuk. Kényelmes, de én a gyári browsert használom inkább, annak ellenére, hogy a html5test.com-on majdnem 100 ponttal többet hozott a Chrome, melyben mellesleg fenomenális UX-elem a kártyaelrendezéses tab-drawer. De mégis: Az előbbi kevésbé emészti az akkut, ami a napjaink okostelefonjainál egy fontos szempont, sebességben pedig én nem tudtam szemmel láthatóan nagy különbséget tenni.

Ugyan a Sony ragaszkodik a saját dizájnszemléletéhez, a Mini esetében ez annyit tesz, hogy marad a négysarkos kezelőfelület (megjegyezendő, hogy dizájnban egyik tavalyi Xperia sem változott az update után), a laikus számára csak annyi tűnhet fel, hogy nyomokban ICS-dizájnelemekbe botlunk, ugyanis ezeket már megköveteli a Google, hogy egységesíteni tudja az alkalmazásokat. Ez elég így elég nagy bonker. Legalább az idei Xperia UI-t kovácsolták volna a rendszerbe, a teljesen csupasz, Holo-theme-et már említeni sem merem, pedig egy gyönyörű dizájnról beszélünk. Épp ezért töltöttem le hezitálás nélkül az Apex Launchert, ami egy direkt 4.0-ra (értsd: azalatt nem elérhető) kódolt launchert. Célja, hogy a stock Android-kinézetet szállítsa azoknak a 4.0-usereknek, akiknek megtelt a tökük a gyártók UI-gyányolásával. Mindezt elképesztő hitelességgel teszi. Félreértés ne essék, nem rossz a Sony által kínált kinézet, gyors, ergonómiailag kielégítő, de a második generációra már beleun az ember, főként ha a gyártó úgy gondolja, hogy nem fér rá semmilyen vérfrissítés.

A rendszerhasználat jelentősen könnyebb, a home-gomb hosszú lenyomásával ugyanúgy megjelennek az éppen futó alkalmazások, de azokat már innen is ki tudjuk lőni egy kipöccintéssel, nem kell végigfutni a feladatkezelőig és nem kell a hardverre éhes folyamatokat kikeresgélnünk. Ugyan ez a mechanizmus jelen van a notification barban is, tehát az értesítéseinket szelektálhatjuk, ami egy áldásos újítás. Vannak olyan alkalmazások, melyek értesítéseit nem tudjuk kilőni csupán azzal, hogy megnyitjuk (ilyen például a Viber is), idegesítő, hiszen ha több, fontos értesítés van a csíkon, akkor a kevésbé számottevő értesítéseket ezekkel együtt tudjuk csak törölni. Tehát ez az apró, mégis jelentős újítás is hozzátesz a kellemesebb összképhez. A Sony-féle tanulékony billentyűzetben nem vettem észre változást ugyan az a kellemes kis QWERTZ maradt. Továbbra is hiányolom, a szókincs-backupolást, mivel huzamosabb használat során olyan, általunk többször használt kifejezést tárol a billentyűzet, ami igencsak megkönnyíti a szövegbevitelt, ám egy rendszerfrissítés után az egész megy a kukába. Apró megjegyzés, hogy a görgetési értékek változtak a Gingerbreadhez képest. Kicsit lazábbnak tűnik. Nem rossz, pikk-pakk megszokjuk. Egy rubberband scrolling hiányzik nekem, de ezt az Apple levédette, így marad a végeknél világító-visszacsatolás. Aki használt 2.3-at, az tudja miről van szó. Slide-to-unlock maradt (érdekes, szintén egy Apple által levédetett szabadalomról van szó, annak ellenére vállalta be a gyártó, hogy emiatt komoly peresekedések sorozata zajlott le a Motorola és az Apple közt), ellentétes irányba húzva a csúszkát egyből a kamera-appban landolunk.

Változott is meg nem is a kamera. Gingerbreadnél még azt mondtam volna, hogy a Sony kamerája sokkal jobb, de most már inkább az ICS-kamerája érdekelne inkább, a timelapse és a burst kameramódokkal. Ezek viszont nyilvánvalóan hardverigényesebb, komolyabb feladatokat igénylő feature-ök. Nincs dedikált makrómód, ehelyett automatikus makró van. Az előző kameraszoftverben viszont eleve értelmetlen funkció volt, a makró és automata módban egyaránt ugyan annyi időt vett igénybe a közeli fókuszálás. Az elkészült képeket megnézhetjük a hagyományos, megszokott 3D-s Android galériában (amit valamiért Xperia Galériának hívnak), de szerencsére a Sony-programozók úgy döntöttek, hogy ez nem zárja ki a ICS-galéria jelenlétét, ami egy teljesen minimalista, letisztult, gyors képnézegető, kicsit (nagyon) Metro UI-s, csempehangulata van. A legjobb az egészben, hogy van benne képszerkesztő. Ugyan a filterek felettébb rondák, nem is emiatt lényeges: Nem kell külsős alkalmazás, ha csak egy sima kontrasztot, telítettséget esetleg élesítést akarunk állítani, vagy a képünket a megfelelő perspektívák érdekében, mondjuk ki szeretnénk egyenlíteni.

Elindítva a naptárat, fájdalmas felismerés vágott mellkason: Ez a 2.3-as kalendárium, „szonisított” verziója. Pont az, amit az előző rendszeren is láthattunk. Ronda, glossy förtelem, kevésbé használható. Gyorsan felütöttem a Google Play-t és szerencsére tölthető a hivatalos ICS-naptár, amit egy hasonló helyzetben lévő fejlesztő, Tim Hutt kivonatolt a csupasz Androidból, majd töltött fel változtatás nélkül a piactérre. Innen is köszönet neki.

Főbb változások közé sorolható a Roboto-fontkészlet. Egy átlag felhasználót valószínűleg rohadtul hidegen hagyja, de egy tipográfiában kicsit is jártas egyén pozitívan vélekedik róla. Teljesen egyedi és új, a rendszerhez kreálta meg a Google. Kicsit magazinszerű, inkább hasonlítható a tradicionális kiadványok betűtípusaihoz. Nyílt, bárki nyugodt szívvel felhasználhatja bármilyen formában, az Android dizájn irányelveit összefoglaló oldaláról letölthető.

A megszokott Sony által licencelt és integrált appok közt van az irodai fájlnézegető, a Quick Office. Viszonylag sűrün használtam, nem láttam értelmét, egyéb hasonló app letöltésének, a célnak tökéletesen megfelel ez is. Van NeoReader ami egy QR-kód olvasó, van Adobe Reader is. Végül a navigációs szoftver maradt továbbra is a Wisepilot (ott van még a Google Navigáció is), bár ez tőlem idegen, amennyi GPS-t én használok, valószínűleg még a szoftver aktiválásáig sem jutok majd el. Remek navigációs lehetőségek vannak a Google Mapsben, főleg azóta, hogy térképmetszeteket tehetünk offline állapotba, így aktív adatkommunikáció nélkül is használhatjuk.

Összesítve, teljesen pozitív a véleményem a kései Sony frissítésről. Bár egyáltalán nem rajongok a hivatalosan átszabott, itt-ott butított rendszerekért, azért a számomra etalon stock-élémény eléréséhez remek, rootmentes (fenti) alternatívákat találunk. Érthetetlen, hogy a gyártók még miért gondolkodnak akár csak egy kicsit is az előző Androidban. Itt a remek példa, hogy a szerényebb vasakon is tökéletesen operál a rendszer, az fejlesztői és felhasználói oldalról is pozitívak a visszajelzések. Ezt megfejelve az a tény is megszégyeníti az ismertebb gyártókat, hogy az olcsó kínai gyártók már az ICS megjelenésekor megkezdték friss rendszerrel szállítani, az olcsó, 20-30-40 ezer forintos tableteiket (és ilyenkor ne a ZTE-re és ne a Huawei-re gondoljunk, azok már rég szintet léptek az okoskütyük piacán, tényleg a legalja cégekre asszociáljunk). Biztos vagyok benne, hogy nem fogok főzött romokat tunkolni a kütyüre, maximum akkor, ha lesz olyan rom, melyben alkalmazzák a Linaro optimalizálási megoldásait. Tehát azonos hardveren megduplázható lesz a teljesítmény mindenféle overclock nélkül. Hát ennyi. Google I/O hó végén, valószínűleg lesz Jellybean demózás is.

Pontosan ennyit aktiválnak minden egyes nap a világon. Közel egy millió naponta egy igen komoly szám, mely csak a telefonokat és a telekommunikációs képességekkel bíró tableteket foglalja magában, az offline cuccokat nem. Andy Rubin, a Google mobilrészlegének alelnöke ezt ma jelentette be (igen, pontosan a WWDC napján). A februári, MWC-n nyilvánosságra hozott adatokhoz képes 50 ezerrel nagyobb a szám, ennél ugyan láthattunk már sokkal jobb növekedést is, de így is sikerült az egy évvel ezelőtti, naponta aktivált készülékek értékét 500 ezerről majdnem megduplázni.

Azért nem teljes a vidámság. Az októberben elérhetővé tett Android 4.0 nyolc hónap alatt épp csak átlépte a hét százalékos részesedést, ami édeskevés szám jelenleg, a torta legnagyobb szelete még mindig a Gingerbreadnek jár. Talán a természetes rivalizálás megdobja majd ezt a számot, és a gyártók nekifekszenek az ICS-alapú készülékeknek, hiszen már kopogtat az iOS6.

„A workaholic is a person who is addicted to work.”

Munkalkoholista. Talán ezzel a középszerű tükörfordítással élhetek jelen esetünkben. Workaholics címen indult tavaly a Comedy Central anyacsatornáján az elborult, de remek humorral bíró szitkom. A cím ne tévesszen meg senkit, a sorozatban három munkakerülő alkoholista (tehát a cím joke-on-a-joke) lehetetlen szituációit követhetjük. Egy vérbeli slacker-komédia, melyet azon személyek minden bizonnyal kevésbé élveznek, akik az országos adók tömeg-szitkomjait fogyasztják csupán. Bevállalós, perverz, szemét humor. Engem bizony megfogtak vele.

Igen jókat olvastam róla anno, de valamiért mégsem vett rá a lélek, hogy belevágjak. Aztán tavasszal a hazai Comedy Cental úgy döntött beteszi a péntek esti melós-sávjába (Office – Parks & Recreation – Workaholics), elkaptam a pilotot és egyből beszippantott. Három, többé-kevésbé szociálisan retardált főszereplő közti kémia igen jól működik, a mellékszereplők egytől-egyig viccesek, egyiknél sem éreztem azt állandó jelleggel, hogy ez a karakter indokolatlan és meg kéne szabadulni tőle (mint sok egyéb sorozatnál). A főszereplők harmóniája köszönhető annak is, hogy régóta ismerik egymást, egy improvizációs-színházban léptek fel és rengeteg YouTube-ra szánt sketch-comedy-t gyártottak MailOrderComedy címen (a saját produkciós cégük is bégül ezt a nevet kapta), sőt lakótársakként együtt éltek (élnek?) abban a házban ahol a sorozat is forog. Íme a 3+1 kulcskarakter:

Adam DeVamp (Adam DeVine): A legnagyobb marha, önképzavarban szenved, sértődékeny és lobbanékony, a gyökér ötletek origója, sokszor alázza meg magát. Oda van a tudatmódosító szerekért.

Blake Chesterfield Henderson (Blake Anderson): Irodai alkalmazottként szokatlan a külseje, ami amúgy érzékeny belsőt hordoz, nyomás alatt mégis felerősödik a problémamegoldó képessége. Oda van a tudatmódosító szerekért.

Anders 'Ders' Holmvik (Anders Holm): Vérbeli buli-blokkoló, egy végtelenül béna karrierista, wannabe-rapper. Talán Ő a leginteligensebb, de sokszor a visszafogottsága az erénye is. Oda van a tudatmódosító szerekért, de nem büszke rá.

Karl Hevacheck (Kyle Newacheck): A srácok drogdílere, Blake haverja. Oda van a tudatmódosító szerekért, ebből él. Elég szarul.

Az utolsó színészünk ugyan nem sűrűn szerepel, de jelentős eleme a sorozatnak, hiszen írja (a három főszereplővel közösen) és rendezi is az epizódokat is. Remek munkát végez, nem kérdés. Muszáj megemlíteni Alice-t (Maribeth Monroe), aki a srácok szigorú, mizantróp főnöke, az Iron Lagy definíciója, és Jill-t (Jillian Belk), Alice csetlő-botló asszisztensét is. Mindketten tökéletesen kezelik a saját karakterüket. Maga a munkahely egy fiktív telemarketing-cég, a Telamericorp: Nagyon úgy tűnik, hogy a cég minden szerencsétlent felvesz munkaerőnek, de épp ez a varázsa és ez kelt sokszor állatkerti atmoszférát. A srácok egy irodafülkében is dolgoznak, amelynek rengeteg kiváló párbeszédet köszönhettünk, de a címtől elvártan a munkahely maga nem teljesen központi helyszín (legalábbis nem annyira, mint az Office-ban).

Rendkívül jó szórakozást nyújt, heti húsz percben. Egy évad tíz részes, de szerencsére évente kettő fut le: Egy áprilistól és egy szeptembertől. Nyári darára tökéletes és ajánlom is. Zárásnak az első két évad besztof:

Margójegyzet: Itthon A Munka Hősei címen fut péntekenként, 22:00-től, viszont a szinkronos verziót sajnos nem tudom ajánlani senkinek. Nem azért mert annyira mellényúltak volna a hangokkal, hanem a magyarra szinkronizált párbeszédek sokszor nem úgy jönnek ki, ahogy az eredetiben, rengetegszer vesztik el humoros töltetüket a dialógusok.

Nincs energiám-kedvem a teljes rendezvényről írni és nem lustaságról van szó, csupán az utóbbi években elidegenedtem a videojátékoktól. Jelenleg, ha játszani támad kedvem, akkor ezt az igényemet akár egy egyszerűbb mobiljáték képes kielégíteni. Tavaly megszabadultam az Xboxomtól is, aminek annyira leszűkült a felhasználása, hogy csupán heti egyszer kapcsoltam be, hogy ledoboljak egy kör Rock Bandet. Míg pár évvel ezelőtt a lázba hozott az E3, mára már csak futólag pillantgatok bele a bemutatott játékok gameplay videóiba. Idén egyedül két cím keltett fel bennem komolyabb érdeklődést, mindkettő újdonság a maga módján.

Watch Dogs. Teljesen új cím. A Ubisoft kanadai fejlesztői által nulláról felépített játék, vagyis a grafikus engine is teljesen új, a sztori pedig egyedi, nem adaptációról van szó. Aiden Pierce a centrális karakter, aki egy igen komoly heckertudással rendelkezik, de emellett orrnyergek eltörésében, és fegyverhasználatban is jártas, de a fő erénye, hogy képes irányítani Wind City (Chicago) teljes infrastruktúráját, csupán egy okostelefonnal. Nehéz a E3-gameplayből megállapítani, hogy mennyire pozitív vagy negatív (esetleg bipoláris) a karakter, de egy higgadt, hidegvérű, súrlódó humorral megáldott főszereplőt irányíthatunk majd. Az expón amúgy bemutattak egy érdekes iPhone-alkalmazást is, mellyel képesek leszünk megvizsgálni a város élő-térképét előre ki tudjuk alakítani a küldetésekhez szükséges taktikákat, és akkor is felülvizsgálhatjuk a várost, amikor nem is játszunk éppen.

Vizuális szinten is igen meggyőző a játék. Enyhén következő-generációs íze van, és külön öröm a valóságszerű DOF van a játékban. A háttérben szépen kirajzolódó bokeh egy apróság csupán, de mégis egy komoly vizuális összetevője a hiteles kompozícióknak. Érthető, hogy a küllemében előrelépést hoz a Watch Dogs (pláne a sandbox-kategóriában), mert a kiadást, konkretizált dátum nélkül, 2013-ra igéri a Ubisoft.
 

Star Wars 1313. Oximoron! Hogy mertem az elején újdonságnak titulálni egy Csillagok Háborúja játékot? Lerágott csont, lejárt lemez, rókabőr (és egyéb közhelyek). Mármint a franchise. De valahogy mégis sikerül olyan teasereket összedobnia a Lucasartsnak, amivel a fan-faktort próbálják megfogni a potenciális vásárlókban. Engem utoljára a Force Unleashed első része hozott lázba jó pár évvel ezelőtti bemutatóján. Örültem a God of War jellegű hack-n-slash-nek az SW-univerzumban, de egy középszerű darálda lett a végeredmény, szintén közepes történettel. Az idei esetben már maga a cím is formabontó, hiszen csak sejtet, kevésbé direkt, mint a megszokott SW-címek. 1313 amúgy egy Coruscant-i létesítmény szintjére utal, ahova egy fiatal fejvadász és társa tart, nyilván azért hogy tegyék a dolgukat. Lefelé tartva a hajójukat megtámadják, ami gyors bomlásnak indul, nekünk pedig a széthulló borításon kell biztonságos pontra rálelnünk. Cut... Vége a gameplaynek, ami amúgy teasernek is remek, hisz nyugodtan állíthatom, hogy nem csak az én érdeklődésemet keltette fel. Kicsit Uncharted, kicsit Mass Effect és nagyon Star Wars. Érdekes lesz. Lucas már rég kiszállt a Star Warsból, ha kreatív munkáról van szó (nyilván a hájas csekkeket kapja még minden egyes Csillagok Háborúja-sampon után), de ez nem is baj, mivel az írók kitérhetnek az eredeti formátumtól. Például a folyamatban lévő besorolás ellenére sokan rebesgették az E3-on, hogy a játék M-besorolást (mature) kap majd, tehát szigorúan felnőtt tartalommal lesz felfújva a sztori/játékmenet és bizony ez lesz az első ilyen SW videojáték.

Azt hozzá kell tenni, hogy nem csak a játékszekció (Lucasarts) fejleszti a játékot, a filmes divíziók is beszálltak a produkcióba, tehát az Industrial Light & Magic, a Lucasfilm Animation, és a Skywalker Sound. Gigászi projekt. A játékot az Unreal Engine 3 hajtja, szemmel láthatóan rendesen feltupírozták (közben jól megdemózták a UE4-et is, gyönyörű, de azt már nyilván és elismerten nem erre a generációra tervezték, ahogy a FF-techdemót sem). Az interpolált, tehát a két képkocka közi átlag alapján kiszámolt motion-blur talán az egyik legszebb amit játékban láthattunk. Action-packed, nyomozgatós, igényes cutscenekkel pumpált játékot ígért nekünk, dátum nélkül a Lucasarts. Sikeres lesz? Igen. Jó is lesz? Meglátjuk.